2022 novemberében – az első, nyári támadás során megszerzett információkra alapozva – hekkerek sikeresen betörtek a LastPass rendszerébe, ahol minden adathoz hozzáfértek. Mivel a vállalat – független jelszókezelő szolgáltatóként, ú.n „jelszó széfként” – jelszavak, belépési azonosítók tárolását látta el kb. 33 millió ügyfele részére, így ezeket szerezték meg a hekkerek.

A cég elismerte, hogy az összes (titkos és titkosítatlan) információhoz hozzáfértek a hekkerek a betörés során, beleértve az úgynevezett „digitális széfeket” is, amelyeket csak a tulajdonosa által ismert mesterjelszó nyit. Eddig legalábbis így volt…

A módszerről azt lehet tudni, hogy a betörők a nyári támadás során megszerzett adatok felhasználásával és egy dolgozói hozzáféréssel tudtak bejutni a rendszerbe.

Tehát a cég munkatársának hozzáférésével… Erről korában már írtunk néhány gondolatot, itt olvashatsz bele.

Hogy jön ide a GDPR?

Úgy, hogy az ellopott jelszavak a világ bármely területén élő, bármilyen érzékenységű személyes adatot védhettek. 33 millió ügyfél által védeni szándékozott információt, akik a biztonságuk érdekében bíztak meg egy széf-szolgáltatót.

A cégnél biztosan képzett informatikus szakemberek dolgoznak a szolgáltatás csiszolásán, a nagyobb ügyfélélmény elérésén, és mégis az ő hibájukból vagy mulasztásukból eredően vált eredményessé a támadás. A hozzáférésük megszerzése révén.

Hogyan lehetséges ez?

Ilyen nincs! … és mégis van.

Ismét bebizonyosodott, mint már oly’ sokszor a céges adatkezelések GDPR szintű védelmének kialakítása folyamán, hogy nincs olyan szabályrendszer, nincs olyan technológia, amely önmagában megvédené a személyes adatokat, ha az ember, a munkavállaló nincs a helyén. Fizikailag és fejben is.

Nem elég a szabályrendszer kialakítása, a munkavállalók RENDSZERES képzése nélkül csak idő kérdése, mikor botlik bele vagy talál rá egy biztonsági résre a véletlen hibázás ördöge vagy akár egy szándékos támadó.

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT

A cikk szerzője

További cikkek
Adat- és kibervédelem cégvezetőknek!

2025-ben meg kell ismerned a ZERO TRUST modellt! Óriási előrelépést jelentene, ha a magyar cégek, vállalatok vezetői fejében a „Zero Trust modell” lenne 2025 első olyan projektje, amit az adatvédelem

AI-használat jogi kihívásai

A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a mindennapi vállalati működésben egyre elterjedtebb, azonban számos jogi kérdést vet fel, amelyek megfelelő kezelése nélkül jelentős kockázatokat rejthet magában. Melyek az MI-használat legfontosabb jogi

10 pontos bírságmentes GDPR Szabályzat cheklist amivel KKV-ként elkerülheted a bírságot!

Töltsd le a 10 pontos tájékoztatónkat, amiben elmondjuk mik azok az elemek, amiknek szerepelnie kell az adatkezelési tájékoztatódban, hogy elkerüld a bírságot!